Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejlesztések 2010-ben

2010.07.15

EGT Finanszírozási Mechanizmus                         

Gyömrői Integrált Körzeti (kistérségi) Tudásportál Kialakítási Program címmel összetett fejlesztési programba kezdett Gyömrő Város Önkormányzata. A projekt célja a humán erőforrások fejlesztése, az élethosszig tartó tanulás támogatása, illetve a település három általános iskolájának korszerűsítése és a hozzáférhetőség biztosítása a fogyatékkal élők számára. A kísérleti projekt keretében az olyan közösségi hozzáférési pontok infrastruktúra fejlesztését is bevonták, mint a könyvtár.

A könyvtárba, 2001-ben egy nyertes IHM által finanszírozott pályázat útján került hat számítógép, melyek kiszolgálták az idejüket, a folyamatos napi nyolc órás használatban. Ez a projekt segített megvalósítani, hogy a modern technika vívmányainak és teljesítményeinek csak nehezen megfelelő gépeket újakra cseréljük.

S ha ehhez még hozzávesszük, hogy a könyvtár a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtári Szakmai Kollégiuma által kiírt 2105-ös számú pályázaton 1.327.000 Ft-ot nyert beruházásra, bútorvásárlásra, igazán boldogok lehetünk, hogy kicsiny könyvtárunk a fejlődés útjára léphet. A kivitelezés megindulásáról tájékoztatni fogjuk olvasóinkat, addig is szeretettel várunk mindenkit a könyvtárba, hogy használatba vegyék az új számítógépeket.

Itt szeretnénk megköszönni azoknak a gyerekeknek és szülőknek a részvételét, akik a szombati Gyereknapon felkeresték standunkat és velünk játszottak, vidám, fejtörő feladatokat oldottak meg. Csaknem 100 arany tallért osztottunk szét a helyesen válaszoló gyerekek közt!

Az idő is kegyes volt hozzánk, s így egy igazán kellemes, gyerek zsivajtól hangos vidám napot tölthettünk el együtt a gyömrői központi parkban!

Továbbra is várunk minden kedves érdeklődőt, kicsit és nagyot a városi könyvtárba!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.